Blog

Minden működik!

2014. 06. 13.

 

Úgy tűnik, június közepére talán sikerült átállítani mindent és mindenkit az új „eljárás rendszerben”. Elindultak – 2-3 hónap után – a kifizetések, vannak még ki nem hirdetett pályázati eredmények, sőt megújult az Egységes Monitoring Információs Rendszer (EMIR) pályázói tájékoztató felület is, amelyen most már teljesen elektronikusan, papír mentesen lehet elszámolásokat, beszámolókat benyújtani. Mindezek tetejében jött a bejelentés, október 24. napja az új céldátum a Széchenyi 2020 program pályázatainak megjelenésére.

 

A június hónap eddig csupa pozitívum és reménykeltő események sorozata a hazai fejlesztési politika életében. Korábbi írásokban lehetett olvasni a kifizetések lassulásáról, feldolgozási problémákról, az átszervezések problémáiról, káros hatásairól. Úgy tűnik, mostanra kezd helyre állni a rend és mindenki megtalálja a helyét. Elkezdtek támogatásokat utalni és néhány esetben még korábban hosszan jegelt pályázati eredményeket is kihirdetnek.

 

Június 10-től elérhető az Egységes Monitoring Információs Rendszer (EMIR) Pályázati e-ügyintézés felületén az elektronikus rendszerben történő a kifizetési igénylések alátámasztásának dokumentumainak felöltése. Aki megnézte és használta a rendszert, az elsőre valószínűleg sokkot kapott. Az új rendszer az egyszerűsítést szolgálja, azonban a használata a pályázók életében inkább bonyolításként jelentkezik. A korábbi gyakorlattól eltérően a rendszerben felvezetett bizonylatokat nem kell papíralapon eredetiben és másolatban benyújtani, hanem elegendő a Kifizetési Igénylést alátámasztó dokumentumok menüpont alatt feltölteni azokat. Ez egész egyszerűnek és könnyűnek hangzik. A bonyolultság ott kezdődik, hogy minden egyes felvezetett bizonylathoz megjelenik a felület, ott megjelenik 16 fül, amely közül minden egyes fület ki kell tölteni. A fülek megnevezése kisebb fejtörést okoz, mely fül mit jelent, hiszen a megnevezések jelentősen eltérnek a hétköznapi életben használt kifejezésektől, úgy még nehezebb a dolog, hogy a segédletben nem adnak hozzá magyarázatot, mi mit jelent. Példa: „Minta a tárgyiasult szolgáltatásról elektronikus adathordozón dokumentáltan (fotó, audió, videó)” fül alá kell betenni az összes eredmény termék igazolását. „Kedvezményezett részéről aláírásra jogosult személy, valamint a szakértő által ellenjegyzett beszámoló az elvégzett tevékenységről” fül jelenti a teljesítési igazolást, legalábbis véleményem szerint. Ha nem releváns, akkor a megfelelő helyen egy legördülő menüből ki kell választani, hogy nem releváns, adni kell hozzá egy indoklást, majd elmenteni és a következő fülre lépni. Amennyiben releváns dokumentum van az adott fülhöz, akkor ki kell választani a legördülő menüből, hogy releváns, majd indoklást írni mi a dokumentum, egy alul megjelenő felületen egy feltöltés ikonra kattintva megjelenik egy újabb ablak, amelyben a dokumentum feltölthető lesz. Itt szintén meg kell nevezni azt, bejelölni, hogy más bizonylathoz tartozik-e (ez hasznos funkció, így egy-egy szerződést amihez több számla tartozik, csak egyszer kell feltölteni), majd menteni és a végén az egész fület menteni. Így tovább minden bizonylat esetében mind a 16 fülön keresztül. Egy 10-15 bizonylatos elszámolás elkészítése és feltöltése így akár egy egész napot is igénybe vehet a korábbi másolós-aláírós verzió néhány órás folyamatához képest.

Nem értem miért nem lehetett egyszerűen megnevezni, hogy mit kívánnak ott látni? Illetve miért kell minden fület kitölteni, sokkal egyszerűbb lenne, ha előre be lehetne pipálni, jelölni, hogy az adott elszámolásra mely dokumentumokat kívánjuk benyújtani és csak azoknak megfelelően jelennek meg a fülek. A fejlesztőknek még akad munkájuk mind a rendszerrel, mind a felülettel. A 3. nagy probléma a feltöltés sebessége. Ez nagyban függ a felhasználó internet feltöltési sebességétől, de nyilván a fogadó szervertől is. Csak viszonyításként, ugyanazon 20 MB nagyságú fájl feltöltése Dropboxban kb 2-3 perc, a felületen 10 perc volt. Ezen is van még mit javítani, ha tömegesen elkezdik használni a felületet lehetetlen lesz a feltöltés.

A rendszer a feldolgozást valószínűleg könnyíti és egyszerűsíti, már ha a túl oldalon használt felülete felhasználóbarátabb, mint a pályázói.

 

A Széchenyi 2020 program indulás csak tolódik és tolódik. Eddig volt július eleje célidőpont, volt szeptemberi célidőpont, majd október közepe célidőpont, de végre van egy konkrét céldátum 2014. október 24. amikor a pályáztatás elkezdődhet. Így a 2014-2020 időszakból pontosan egy év megy el úgy, hogy a rendelkezésre álló forrásból egy forintot nem kötöttek le, nem költöttek el és nem hívtak el. Így igyekeznie kell az intézmény rendszernek, hogy a 2007-2013 időszak forrásaihoz képest ne a végén rohamtempóban osszák a forrásokat és izguljanak a keret teljes felhasználásáért.