Blog

Van is meg nincs is

2015. 03. 19.

 

Rég írtam bejegyzést, aminek az az egyszerű oka, hogy nem láttam relevanciáját, illetve idővel sem álltam túl jól. Az utóbbi most sem jobb, de talán van értelme végre írni, mivel elkezdődtek a barátságos kiszivárogtatások az elképzelésekről és a pályázati ütemtervről, no meg volt egy pályázatokról szóló konferencia, ahol történtek bejelentések és részletesen meg lehetett tudni a semmit…

 

Először is nem volt relevanciája, mert nem történt semmi, a szokásos hírcsepegtetéseken – ami az esetek 99%-ában ugyanazok, mint korábban – kívül semmi izgalmas. Március 12-én a Portfolio.hu konferenciáján aztán bejelentésre került, hogy még ebben az évben 133 pályázat kerül meghirdetésre, 2681 mrd Ft értékben, amelyek nagy része nyilván állami infrastruktúra fejlesztési célra megy el. Ez persze az a hír, amit mindenki várt és sejtett, tudott még a számot is előre lehetett saccolni, 2 év kihagyás után úgy kell a fejlesztési forrás mindenkinek, mint a falat kenyér. Igazából azonban nem jelent meg semmi konkrétum, csak a számok nagyvonalakban, meg a szokásos „köd” és „szürkeség”.

A részletek aztán aprólékosan csepegtetődnek, mind hivatalos pályázati portálokon, mind nem hivatalos csatornákon, amelyek félig hivatalosak, mert különböző szervezetek kapnak listákat a kiírásokról és tervezeteket egyeztetésekre, de konkrét dátumot senki nem ismer. Az is biztos, hogy összeállítás alatt van az idei menetrend, ki hirdet meg mennyi keretet és mire, amelyről a kormányrendeletnek rég meg kellett volna jelennie.

Az biztosnak látszik, mivel 3 általam látott listában is egybevágóan benne volt, hogy első körben, márciusban (?) áprilisban megjelenik a Mikro, kis és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása, ami már novemberben is volt, a Mikro, kis és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése és a Mikro, kis és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása felhívásai. Ez utóbbi a korábban évekig működő NFA munkahely teremtő forrás helyett lesz elérhető, ami teljes egészében megszűnik, mint ahogyan minden hazai pályázati forrás, kizárólag – a brüsszeli források felhasználásának maximalizálása céljából – az Uniós pénzek léteznek és az ahhoz szánt állami önrész. Persze kivételek mindig vannak és lesznek és erősítik a szabályt és az erőseket…

A második kör júniusra-júliusra tehető, amikor már energetikai, foglalkoztatást ösztönző és K+F konstrukciók is megjelenhetnek. Ezen utóbbival kapcsolatban az a legfontosabb hír, hogy teljes egészében az új Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs HivatalNKFI intézi. A kiírásokat ők kezelik és koordinálják, a közreműködő vagy IH feladatokat is ellátják, vagy mind kettőt egyszerre... Szintén fontos infó a K+F projektekhez, hogy nem lesznek hazai források, minden pénzt igyekszik a „Hivatal” az Uniós források mellé csatornázni. Komolyabb K+F kiírások így az év 2. felére tehetőek, mivel a „Hivatal” felállítása jelenleg is folyik, így kicsi rá az esély - avatott hozzáértők szerint is – hogy pályázatokat írjanak ki a témában július előtt, mint ahogyan egy minapi pályázatokról szóló rendezvény bejelentése alapján a K+F források június és október között érkeznek. Sajnos. Viszont lesz a K+F konstrukciók között is kombinált termék, amely jól jöhet forrás hiányos fejlesztőknek, hiszen a vissza nem térítendő támogatás mellé kedvezményes hitelt is kapnak.

Kombinált konstrukciók esetében szintén van egy alapvető szkeptisem, hiszen a források elosztásának rendszere az MV Zrt. beolvasztásával az MFB csoportba nagy kérdőjelként lóg a levegőben. A tervek szerint már nyáron kombinált konstrukcióban kell pályázatoknak megjelennie mind a GINOP 1., mind a GINOP 2. prioritásában. Viszont a pletykák szerint nagyon kedvező feltételekkel, akár 1% kamattal is hozzá lehet majd jutni ezen forrásokhoz, amit persze vissza kell fizetni.

A pályázatok 3. köre az év végére tehető, olyan október-december hónapokra, amelyről aztán végképp nagyon keveset tudni. Addig is mindenkinek ajánlom a Magyar Közlöny bújását, hogy a menetrend hivatalosan megjelenő változatát azonnal tudja értékelni.

Folyt köv…

Olvasnivaló:

http://www.napi.hu/print/593002.html

http://www.vg.hu/gazdasag/innovacio/palinkas-ovatossagot-a-start-up-inkubatorhazak-letrehozasanal-446305

http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/unios-forrasok-felhasznalasaert-felelos-allamtitkarsag/hy/830-milliard-forint-unios-forras-tamogatja-a-gazdasagfejlesztest-az-iden

http://www.portfolio.hu/users/elofizetes_info.php?t=cikk&i=210985

http://www.portfolio.hu/users/elofizetes_info.php?t=cikk&i=210978