Blog
Új pályázatok?
2013. 09. 24.
Az a hír járja a városban a hozzáértők és a kevésbé hozzáértők között, hogy új pályázatok jelennek meg a közeljövőben a gazdaságfejlesztés céljaira. Ezt kellene egy kicsit körbe járni és átbeszélni.
Az utóbbi hetekben körbejárta a hazai sajtót a hír (Hivatalos EU, Index, NOL, NAPI, MNO, Híradó) miszerint megegyezés született 10 operatív program felfüggesztésének ügyében Brüsszelben. Erről mindenki olvashat a fenti hivatkozásokon túl sok helyen.
Mi ennek a következménye? Mindenképpen jó hír számunkra, hogy kisebb büntetés mellett újra hívhatóak le források az Európai Unió kasszájából a 10 hivatkozott Operatív Programban (a hét regionális operatív program, a Környezet- és Energia Operatív Program, a Közlekedési Operatív Program és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program). Eddig ezen programokat a Magyar Állam finanszírozta részben, azért részben, mert nem minden esetben jutott el kifizetési fázisig egy-egy projekt, amely érintett az ügyben. Illetve sok esetben le is állították az érintett programok eredményhirdetéseit, így nem volt kötelezettség vállalás sem.
Mindezek nem érintik közvetlenül a Gazdaságfejlesztési Operatív Programot (GOP), hiszen a GOP nem volt az érintett, vizsgált 10 Operatív Program között. A szóban forgó 500-600 milliárd Ft-ból mégis juthat a GOP céljaira. Ennek az oka, hogy a pénz egy része árfolyam különbözet - milyen jó ilyen esetben az euró 250 Ft-ról 300 Ft-ra emelkedés - formájában áll rendelkezésre, amelyet el lehet költeni az érintett 10 Operatív Program keretin kívül is. Ezen feltevést az alábbi egyszerű tények is alá támasztják, tehát a források GOP pályázatokban való eszkalálódását.
Egyrészt a mivel a GOP kevésbé volt érintett a szabálytalanságokban az EU ezt a programot kevésbé szigorúan ellenőrzi, tehát itt nagyobb eséllyel lehet olyan konstrukciókat megjeleníteni, amivel biztosan nem veszítünk forrást a későbbiekben.
Másodrészt a GOP pályázatok "pörögnek" a leggyorsabban, tehát itt van a legnagyobb esély arra, hogy rövid határidőket - amelyek a pályázatok kiírására elbírálására és kihirdetésére rendelkezésre állnak - tartani lehessen és még ebben az évben (!) lezáruljon.
Harmadrészt a GOP közreműködő szervezet a MAG Zrt. szakmai berkekben köztudottan a legrugalmasabb és leghatékonyabb szervezet, amely alkalmas a források gyors és hatékony kiosztására.
Negyedrészt a gazdaságfejlesztés céljaira történő forrás kihelyezésre égető szüksége van a gazdaságnak. A beruházások motorja a pályázati források rendszere volt egészen a 2013 év elejéig. Ezen források a legnagyobb megtérülést a GOP pályázatok mellett hozhatják.
Mindezek mellett ellene is szólnak bizonyos érvek és tények.
Egyrészt a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban benyújtott pályázatok száma és forrás igénye jóval meghaladják a rendelkezésre álló keretet, az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség oldalán ellenőrizni is lehet. ennek következtében több száz, több ezer pályázat eredménye a mai napig nem lett kihirdetve, vagy tartaléklistákon állnak, vagy egyszerűen nem lett eredményhirdetése.
Másrészt a GOP apró pályázataival nem biztos, hogy olyan eredményességgel lehetséges a forrás lehívás, mint egy-egy kiemelt, nagy infrastrukturális beruházással teszem azt a KÖZOP-on belül.
Harmadrészt az idő tényező szintén meghatározó, hiszen ebben az évben meg kell hirdetni a pályázati felhívásokat, el kell azokat bírálni és ki kell hirdetni az eredményét, amely több ezer pályázat feldolgozását jelenti szemben a nagy projektek esetén releváns néhány darabbal. (Ezt a felvetést gyengíti az NFÜ kezdődő széthullása, amelyről pályázatokkal is gyakran foglalkozó portálokon lehet olvasni.)
Így az egyik pályázatokról gyakran író és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség oldalán megjelent hír az utóbbi feltevéseket erősítik, miszerint nagyobb projektekre lesz pénz a kisebbekkel szemben. Míg a szakmai berkekben keringő információk, amelyek az esetek nagy részében helyesnek bizonyulnak és pályázatokkal foglalkozó szakmai oldalon megjelent hírek az előbbi feltevéseket támasztják alá.
Októberben minden kiderül!