Blog

GINOP 3.0 bemutatása

2014. 01. 12.

 

Minden a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) tervezetében található prioritás tengelyhez kapcsolódik több specifikus cél. Az egyes célok még általánosságban határozza meg a megvalósítandó feladatokat, azonban a főbb intézkedésekben meghatározattak már sejteni engedik a majdani pályázati kiírásokat.

 

Az alábbiakban lentiekben leírtak a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 3.0 verzió munkaközi változatából származnak, kivéve a „2007-2013 időszak megfelelői lehetnek” bekezdések. Ezen bekezdésben, a 2007-2013 időszakban érvényes pályázati konstrukciókhoz próbálom hozzárendelni az adott specifikus célban megfogalmazottakat és azok tartalmi elemeit viszonyításként megjeleníteni. Ez nem jelenti azt, hogy ezek a pályázatok fognak megjelenni, ezzel csak megközelítőleg próbálom meghatározni a majdani pályázati kiírások jellegét, viszonyítási alapot adva a hozzáértőknek és a hozzá nem értőknek egyaránt.

1.                Prioritás - Vállalkozások versenyképességének javítása és foglalkoztatásának ösztönzése

Cél 1: Vállalkozói környezet és kultúra fejlesztése

„…vállalkozások indításához és működéséhez szükséges fejlett infrastrukturális háttér megteremtése és fejlesztése, a vállalkozások együttműködésének, klaszteresedésének, és beszállítói hálózatokba történő integrálódásának ösztönzése, valamint a vállalkozók menedzsment képességeinek fejlesztése…”

Főbb intézkedései

Támogató üzleti környezet fejlesztése

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

Telephelyfejlesztés, Ipartelepítés, Inkubátorházak fejlesztése, GOP 321 GOP 213, GOP 121, AIK konstrukciók pályázatai.

 

Cél 2: Kiemelt ágazatokba, térségekbe és célcsoportokba tartozó vállalkozások növekedési potenciáljának javítása

„A versenyképesség javulása a támogatott vállalkozások termékeinek és szolgáltatásainak fejlődésében, a termékek sikeres piaci bevezetésében, valamint a már megszerzett piacokon történő további terjeszkedésben is megnyilvánulhat.”

Főbb intézkedései

???

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

GOP 213, GOP 333, GOP 332, GOP 131/C konstrukciók pályázatai.

 

Cél 3: Vállalkozások foglalkoztatásának ösztönzése

„…a vállalkozások munkahelyeinek megőrzését és új munkahelyek teremtését eredményezik, a fejlesztések kapcsolódhatnak a vállalkozások fejlett kapacitásainak megteremtéséhez és bővítéséhez, a munkaerő-mobilitás javításához, az atipikus és családbarát foglalkoztatási formák alkalmazásának elősegítéséhez, a munkavállalók képességeinek javításához, valamint a társadalmi és szociális gazdaság erősítéséhez…”

Főbb intézkedései

Kiemelt ágazatok innováció és versenyképesség orientált komplex gazdaságfejlesztési programjai

Kiemelt térségek gazdaságfejlesztési programjai

Kiemelt vállalkozói célcsoportok differenciált gazdaságfejlesztése

Vállalkozások foglalkoztatás orientált fejlesztései

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

GOP 312, GOP 213, GOP 332, TÁMOP 213, GOP 224, GOP 351 konstrukciók pályázatai.

 

2.                Prioritás - Tudásgazdaság fejlesztése

Cél 1: A tudásfelhasználás segítése

„…az induló vállalkozásoktól kezdve, a kkv-kon át a K+F+I tevékenységet végző nagyvállalatokig kiemelten fontosnak tartja ezen célcsoport támogatását, valamint a számukra kedvező környezet megteremtését a magasabb hatásfokú tudásfelhasználás, a piacképes termékek/technológiák/szolgáltatások létrehozásának elősegítése érdekében…”

Főbb intézkedései

???

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

GOP 333, GOP 131 konstrukciók pályázatai

 

Cél 2: A tudásáramlás erősítése

„…a nemzeti innovációs rendszer szereplői között megerősödjenek az innováció felé vezető kapcsolatok, fejlődjenek az innováció-menedzsment készségek és képességek, …………..ezért a kapcsolódó intézkedés az együttműködések ösztönzését, a tudás- és technológiatranszfer hatékonyságának növelését segíti elő…”

Főbb intézkedései

Vállalati K+F+I tevékenység támogatása

Stratégiai K+F+I együttműködések és kezdeményezések

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

AIK, GOP 111, GOP 121, GOP 131, GOP 211M, Start-Up, TÁMOP 236 konstrukciók pályázatai

 

Cél 3: A tudásbázisok megerősítése

„…a kiemelkedő kutatóhelyek nemzetközi színvonalra történő fókuszált fejlesztését, a kutatási infrastruktúrák versenyképességének erősítését és az ehhez szükséges háttér megteremtését kívánja megvalósítani…”

Főbb intézkedései:Kutatóintézeti kiválóság és nemzetközi együttműködések

Stratégiai K+F+I együttműködések és kezdeményezések

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

TÁMOP 411, TÁMOP 422, KTIA „Integrált K+F projektek”, konstrukciók pályázatai

 

3.                Prioritás - Infokommunikációs fejlesztések

Cél 1: Versenyképes IKT szektor fejlesztése

„…a hazai IKT szektor a digitális ökoszisztéma fejlődésének motorjaként innovatív fejlesztésekkel és új magas hozzáadott értékű infokommunikációs termékekkel, szolgáltatásokkal lássa el a vállalkozásokat, a társadalmat, a közigazgatást és az államot…”

„A hazai IKT szektor innovációs teljesítménye 2020-ra érje el, vagy haladja meg az európai átlagot, a szoftver és IT szolgáltatási részágazatok exportképessége legalább 50%-al növekedjen.”

Főbb intézkedései

???

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

GOP 111, GOP 131, GOP341 konstrukciók pályázatai

 

Cél 2: Digitális gazdaság fejlődésének előmozdítása

„…szükséges az e-közigazgatási, kormányzati, állami IKT infrastruktúra, alkalmazások és tartalmak fejlesztése, az online elérhető közszolgáltatások körének bővítése, színvonaluk javítása és magas szinten történő biztosítása, illetve az az adatbázisok szintjén a jelentősebb állami nyilvántartások közötti interoperabilitás elérése”

Főbb intézkedései:

Versenyképes IKT szektor fejlesztése

A digitális gazdaság fejlődésének előmozdítása

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

GOP 131, GOP 221, GOP 211 konstrukciók pályázatai

 

Cél 3: Elektronikus közigazgatás és állami informatikai fejlesztések

„…vállalkozások versenyképességének növelése érdekében lényeges a digitális gazdaság előmozdítása, vagyis a vállalkozások IKT alkalmazásokkal és eszközökkel való ellátottságá-nak javítása, az elektronikus, felhőalapú-szolgáltatások igénybevételének növelése…”

Főbb intézkedései

Elektronikus közigazgatás és állami informatikai fejlesztések

A digitális gazdaság fejlődésének előmozdítása

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

EKOP, ÁROP konstrukciók pályázatai

 

Cél 4: Infokommunikációs ismeretek, készségek növelése

„Az IKT-hoz való hozzáférés elősegítése és e technológiák használatának és minőségének fo-kozása a digitális jártasság fejlesztésével és a digitális társadalmi befogadással.”

Főbb intézkedései

Infokommunikációs ismeretek és készségek fejlesztése

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

TÁMOP, GOP 221 konstrukciók pályázatai

 

Cél 5: Szélessávú infrastruktúra és hálózatok fejlesztése

„Az IKT-hoz való hozzáférés elősegítése és e technológiák használatának és minőségének fokozása a digitális jártasság fejlesztésével és a digitális társadalmi befogadással.”

„2020-ra el kell érni, hogy minden magyarországi háztartás és vállalkozás számára legyen lehetőség 30 Mbps le- és feltöltési sebességű szélessávú internetes kapcsolat elérésére.”

Főbb intézkedései

A szélessávú infrastruktúra és hálózatok fejlesztése

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

GOP 312, GOP 341, EKOP konstrukciók pályázatai

 

4.                Prioritás - Természeti és kulturális erőforrások megőrzése, az örökségi helyszínek hasznosításán és az energiahatékonyság növelésén keresztül

Cél 1: Kulturális és természeti örökségek védelme és hasznosítása

„…kulturális és természeti örökségeinek turisztikai hasznosítása a gyógyhelyek, a kulturális, öko- és aktív turizmus fejlesztése révén…”

„A természeti és kulturális erőforrások megőrzésével, az örökségi helyszínek hasznosításával komplex turisztikai termékek – azaz attrakciók és kapcsolódó szolgáltatások – létrehozatala, valamint az ott működő turisztikai attrakciók minőségének javítása és szolgáltatásainak bővítése.”

Főbb intézkedései

???

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

Turisztikai attrakció fejlesztés és TDM konstrukciók pályázatai

 

Cél 2: A Balaton turisztikai célú fejlesztése a kulturális és természeti örökségekre alapozva

„A Balaton egységes turisztikai desztinációnként való megjelenítése, versenyképességének erősítése a hazai és a nemzetközi piacon.”

Főbb intézkedései

Kulturális és természeti örökségek turisztikai hasznosítása

A Balaton adottságainak turisztikai célú hasznosítása

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

Balatoni Turisztikai attrakció fejlesztés és Balatoni TDM konstrukciók pályázatai

 

Cél 3: Vállalkozások megújuló energia felhasználását és energiahatékonyság-növelését célzó fejlesztéseinek támogatása

„Célunk a gazdasági szektor (kiemelten kkv-k) energiahatékonyságának javítása. Ezen túlmenően a támogatások előmozdítják a klímavédelem területén vállalt magyar kötelezettségek teljesítését is.”

Főbb intézkedései

Vállalkozások megújuló energia felhasználását és energiahatékonyság növelését célzó fejlesztéseinek támogatása

Vállalkozások erőforrás hatékonyság-növelését célzó fejlesztéseinek támogatása

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

GOP 214, KEOP konstrukciók pályázatai

 

5.                Foglalkoztatás ösztönzése és a vállalati alkalmazkodóképesség fejlesztése

Cél 1: A munkaerőpiaci szolgáltatások hatékonyságának és minőségének javítása

„A foglalkoztatás bővítéséhez szükséges a munkaerő-kínálat mennyiségi és minőségi növelése, ami a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű munkára ösztönzésével, foglalkoztathatóságának javításával érhető el.”

Főbb intézkedései

???

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

TÁMOP, GOP 224, GOP 351 konstrukciók pályázatai

 

Cél 2: A munkanélküliek és inaktívak munkába állásának ösztönzése és támogatása

„…szükséges a foglalkoztatási szolgálat által nyújtott szolgáltatások személyre szabottságának, célzottságának javítása, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) kapacitásainak fejlesztése…”

Főbb intézkedései

Munkaerő-piaci belépés segítése

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

TÁMOP, TIOP, ÁROP konstrukciók pályázatai

 

Cél 3: A fiatalok tartós munkaerő-piaci integrációjának segítése

„…az elhelyezkedéshez szükséges képzettség, tudás, kompetenciák megszerzését azon 15-24 éves nem foglalkoztatott fiatalok esetében, akik nem vesznek részt szakképzésben és oktatási intézmény nappali tagozatán…”

Főbb intézkedései

Fiatalok (15-24 évesek) munkaerő-piaci integrációja

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

TÁMOP 234, TÁMOP 236, Start-Up konstrukciók pályázatai

 

Cél 4: Hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása és a szociális gazdaság fejlesztése

„Célunk az, hogy a szociális gazdaság hosszabb távon átvezessen a nyílt munka erőpiaci foglalkoztatásba, és fenntartható munkalehetőségeket teremtsen, valamint hogy a hátrányos helyzetű csoportok elhelyezkedését segítő helyi és innovatív kezdeményezések valósuljanak meg.”

Főbb intézkedései

Szociális gazdaság és non-profit foglalkoztatási programok támogatása

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

TÁMOP 141, TÁMOP 531, TÁMOP 227, TÁMOP 262, TÁMOP 243, GOP 351, Közmunka konstrukciók pályázatai

 

Cél 5: Az egész életen át tartó tanulás ösztönzése és támogatása

„Célunk az, hogy a felnőtt lakosság minél nagyobb aránya vegyen részt oktatásban/képzésben, és lehetőségük legyen a munkaerő-piaci szempontból releváns készségek, megszerezésére.”

Főbb intézkedései

???

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

TÁMOP 216, ROP konstrukciók pályázatai

 

Cél 6: A gazdaság igényeihez igazodó képzési intézményrendszer kialakítása

„Célunk az, hogy a szakképzési és felnőttképzési intézményrendszer minél rugalmasabban és gyorsabban tudjon reagálni a gazdasági változásokra, és a képzési kimenetek megfeleljenek a vállalkozások igényeinek.”

Főbb intézkedései

Egész életen át tartó tanulás ösztönzése a szak- és felnőttképzés támogatásával és fejlesztésével

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

TÁMOP 227, TÁMOP 234, TÁMOP 226, TÁMOP 225, TÁMOP 216 konstrukciók pályázatai

 

Cél 7: A vállalatok alkalmazkodóképességének javítása

„A fejlesztések eredményeként növekszik a munkahelyi rugalmasság a vállalatoknál, valamint javul a munkaügyi ellenőrzés hatékonysága és a be nem jelentett munkavégzéssel, valamint a munkaegészségüggyel és munkavédelemmel kapcsolatos munkaadói és munkavállalói tudatosság.”

Főbb intézkedései

Munkaerő-piaci alkalmazkodóképesség fejlesztése

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

TÁMOP 146 konstrukció pályázatai

 

6.                Pénzügyi eszközök és szolgáltatások fejlesztése

Cél 1: Vállalkozások külső finanszírozáshoz való hozzáférésének javítása

„A finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó vállalkozások verseny- és foglalkoztatási képességének fejlesztését forrásbevonási lehetőségeik javításával is ösztönözni kell. Ezen cél elérését támogatja a pénzügyi intézményrendszer képzési programokkal és a támogatott források közvetítéséhez szükséges informatikai háttér kiépítésével megvalósuló fejlesztése is.”

Főbb intézkedései

Pénzügyi eszközök hozzáférhetőségének javítása

Támogatásközvetítésben részt vevő pénzügyi közvetítők fejlesztése

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

GOP 211M, GOP 42, ROP hitel programok konstrukciók pályázatai

 

Cél 2: Vállalkozások külső finanszírozáshoz való hozzáférésének javítása kutatás, fejlesztés és technológiai innováció erősítése érdekében

„…az induló vállalkozásoktól kezdve, a kkv-kon át a K+F+I tevékenységet vég-ző nagyvállalatokig, beleértve az egymással és kutatóhelyekkel való együttműködéseiket is, kiemelten fontosnak tartjuk ezen célcsoport támogatását, valamint a számukra kedvező kör-nyezet megteremtését a magasabb hatásfokú tudásfelhasználás, a piacképes termé-kek/technológiák/szolgáltatások létrehozásának elősegítése érdekében…”

Főbb intézkedései

Pénzügyi eszközök hozzáférhetőségének javítása K+F+I projekteknél

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

GOP 211M, GOP 42, ROP hitel programok konstrukciók pályázatai

 

Cél 3: Vállalkozások és önkormányzatok külső finanszírozáshoz való hozzáférésének javítása megújuló energia felhasználásának ösztönzése és az energiahatékonyság növelése érdekében

„Vállalkozások megújuló energia felhasználását és energiahatékonyság-növelését célzó fejlesztéseit illetve az önkormányzatok hasonló célú projektjeit a finanszírozási lehetőségek javításával is ösztönözni szükséges, amely cél elérését hitel- és tőkeprogrammal, valamint nagyobb kockázatvállalást ösztönző garanciatermékekkel kell biztosítani.”

Főbb intézkedései

Pénzügyi eszközök hozzáférhetőségének javítása energetikai projekteknél

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek

 

Cél 4: Vállalkozások külső finanszírozáshoz való hozzáférésének javítása az infokommunikációs fejlesztések megvalósítása érdekében

„…a jelenleg nem megfelelő mértékben finanszírozott vállalkozások forráshoz jutásának elősegítése, jelen beruházási prioritás vonatkozásában elsősorban IKT fókusszal, a GINOP 3. prioritás 1-2. és 5. intézkedéseinek vissza nem térítendő forrásainak kiegészítésével…”

Főbb intézkedései

Pénzügyi eszközök hozzáférhetőségének javítása az IKT célú projekteknél

2007-2013 időszak megfelelői lehetnek